„Debrecen azon szikla, melyre fogja építeni Isten magyar szabadság szentegyházát” 

Publikálva: Vissza a többi hírhez

„Debrecen azon szikla, melyre fogja építeni Isten a magyar szabadság szentegyházát”

Az idén 170 éve annak, hogy Debrecen ideiglenesen ugyan, de az Ország fővárosává vált. 1849 januárjában a kormányzat, az országgyűlés és a korona is Debrecenbe költözött. Kossuth Lajos a Honvédelmi Bizottmány elnökeként arra kérte a város vezetőségét, hogy megfelelő helyszíneket biztosítson az országgyűlés és a kormányzat munkájához. Az Országgyűlés felsőháza a Podmaniczky-házban (mai Piac és Széchenyi utca sarkán), az alsóháza a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában kapott helyett, ami ma nemzeti emlékhely. A Kollégium épületében emellett több kormányhivatal is működött 1849 januárjától májusáig.  Az Oratóriumban indítványozták április 13-án a Habsburg-ház trónfosztását, amit Kossuth április 14-én hirdett ki a Nagytemplomban. Így lett Debrecen 1849-ben nemcsak az Ország, hanem a szabadság fővárosa is egyben.

Ezzel a rövid bejegyezéssel is szeretnénk, Debrecen és a Debreceni Református Kollégium történetében egyaránt jeles időszak emlékét felidézni és továbbadni.

Online kutatási rendszerünk 3 napig ingyen kipróbálható!

Köszönöm, most csak böngészek