A reformáció korabeli alapítású Szatmári egyházmegye a 18. század elejéig – mintegy 100 egyházközségével – a legnépesebb egyházmegyék közé tartozott. Az ellenreformáció következtében egyházközségeinek száma megfogyatkozott, s 1734-ben 65 egyházközséget számlált. A Türelmi rendelet után a fiók és leányegyházak ismét anyaegyházközségekké szerveződtek. [...]
Közismert, hogy a történelmi Tiszántúl egyházmegyéinek száma mindig 13-14 körül mozgott, az egyházmegyék határai ritkán követték a vármegyék területét, nemegyszer nevükben sem utaltak reá. A Tiszántúli Református Egyházkerület joghatósága alá tartozó egyházközségeket magukban foglaló egyházmegyék autonóm igazgatású, önrendelkezési joggal bíró szervek. Gyűléseiken önállóan határoznak szervezeti, fegyelmi, igazgatási és egyéb szolgálati ügyekben. Az egyházmegye élén az esperes és a világi gondnok áll, felettes hatósága az egyházkerület. Az általunk közzétett 1808/1809-ből származó források az egyházkormányzás eszközéül szolgáló egyházlátogatás (canonica visitatio) dokumentumai.
