A levéltár kialakulása 

A Levéltár fenntartója és joghatósága a Tiszántúli Református Egyházkerület. Különböző (püspöki, ágensi, konventi, kollégiumi, nagykönyvtári, egyházmegyei, egyházközségi stb.) irategyüttesből jött létre. A hagyományos egyházi terminológia az egyes egyházi hatóság, intézmény, egyházmegye és egyházközség iratait „levéltárnak” nevezte, melyekben jelentős egyháztörténeti, kultúrtörténeti, egyházat érintő országos történeti eseményekről, rendelkezésekről szóló oklevelek gyűjtése és a jogi állapotot igazoló okmányok őrzése a reformációtól folyamatos volt.

Az egyházkerületnél az iratokat a püspökök, helyetteseik, vagy az egyházkerületi nótáriusok őrizték a 16. és 17.században. A Kollégiumban egybegyűlt iratokat a reformáció után diáktisztviselők tartották nyilván, főként a szeniorok őrizték, gondozták az elődeiktől átvett és utódaiknak átadott iratokat saját gyűjtéseikkel kiegészítve. E gyűjtés eleinte a könyvtári anyaggal együtt folyt. Az egyházmegyék székhelyén az esperesi hivatalban, az egyházközségeknél a lelkészi hivatalban voltak az iratok. Gondozásuk az esperes és a lelkészek személyi felelősségén múlt.

A „levéltárnak” nevezett irategyüttes levéltárrá alakulása az egyházkerületnél már a l6-l7. században kezdődött. Az iratokat „levéltárátadó bizottságok” vették számba, s „leveles ládákban” őrizték. Levéltári szabályzatról, felügyeletről és választott levéltárnokról csak 1769-től van feljegyzés. Az egyházkerületi közgyűlés (1/1769. sz.) megalkotta a „Superintendensi Archívum” (Püspöki Levéltár) szabályzatát, 1773. április 20-án megválasztotta első levéltárnokát, aki 1774. január 1-én foglalta el hivatalát (5/1774. sz.)

A kollégiumi levéltár szervezeti kialakulása az egyházkerületivel párhuzamosan folyt. A Kollégium okmányait a „Coetus levelesládájában” őrizték. A 18. század közepén Sinai Miklós professzor (1760-1790) irányításával a könyvtári anyagtól elválasztották a levéltári anyagot és professzori felügyelet alá helyezték.
Az egyházkerületi és kollégiumi levéltár módszeres feldolgozása a 19. században indult meg. Budai Ézsaiás, Domokos Lőrinc és Földvári József bizottsági tagok javaslatára az egyházkerületi közgyűlés 1822-ben (98/1822. sz.) elrendelte a levéltári anyag rendszerezését. Külön egyházkerületi és külön kollégiumi levéltári bizottság létesült és elkészítették mindkét levéltár elenchusát.

Budai Ézsaiás püspöksége alatt az egyházkerület elnöksége az egyházkerületi és kollégiumi levéltárnak a Kollégiumban állandó helyet biztosított, ahol 1823. május 23-án elhelyezték az iratokat. Az átszállításkor az iratok helyhez kötött rendje megbomlott, tarthatatlansága miatt id. Révész Imre tett javaslatot 1868-ban új levéltári rend kialakítására. „A levéltárak megóvásáról és rendezéséről, fő tekintettel a magyar protestáns levéltárakra” című munkájában összefoglalta a levéltári rendezés elveit, melyek a „levéltári helyiségek, szekrények, az iratok kellő alakbani fekvése, a levéltárak kötelezettségeire” ad utasítást. A levéltár elhelyezésének kérdésében azt látta célszerűnek, hogy minden egyházi hatóság levéltára „folytonosan és állandóan” ugyanazon helyen legyen, mert ha a levéltárak helye változik, „az a legszükségtelenebb, s egyszersmind igen sok vésszel és romlással járó dolgok egyike. Még egy kis könyvtárat is nehéz megóvni a hurcolkodás romlásaitól, hát egy levéltárat?” Az egyházkerületnek azt ajánlotta, hogy hordozható levéltári „tartályokat” készíttessen, amelyekben az iratok szétbomlás nélkül szállíthatók. Javaslata gazdasági okok miatt nem valósult meg.

A kollégiumi levéltárat 1923-ban Csikesz Sándor még helyhez kötött rendben találta. Ő is próbálkozott rendszeralkotással, s részben helyhez kötött, részben tárgyi csoportosítással elkészítette a kollégiumi levéltár katalógusát.

Egyházmegyei és egyházközségi iratokról csak a 18. században történt hivatalos intézkedés. Az 1769. évi egyházkerületi közgyűlés (1/1769. sz.) határozata értelmében jelentős forrásértékű egyházmegyékre és egyházközségekre vonatkozó iratanyag került a Levéltárba (egyházlátogatási jegyzőkönyvek, statisztikák, vagyonösszeírások, díjlevelek, alapító levelek, stb.). Az egyházmegyei és egyházközségi iratok gondozása az 1860-as években kezdődött. Id. Révész Imre 1868. évi szakmai munkája nyomán nemcsak az egyházmegyék, hanem a terjedelmes levéltári anyaggal rendelkező egyházközségek is regisztrálták irataikat (pl. Heves-nagykunsági egyházmegye 1875-1876, Békés-bánáti egyházmegye 1884-1887, Debreceni egyházközség 1898.). Újabb lendületet az egyetemes konvent 1930-as években kiadott rendelkezései hoztak. 1938-ra elkészült Levéltári Útmutató szakmai és gyakorlati kérdésekben előrehaladást jelentett a református egyházi levéltárügyben. A megkezdett rendszerező munkát a II. világháború szakította félbe.

Az 1945 után hozott állami törvények hatására és a Magyarországi Református Gyűjteményi Tanács munkája nyomán országos ellenőrzés kezdődött a református egyházi levéltárakban. A levéltári anyag számbavétele az 1950-es években végbement.

A Tiszántúli Református Egyházkerületi közgyűlés 1951. december 13-án hozott határozatával az egyházkerületi és kollégiumi levéltárat egyesítette, új levéltári szabályzatot léptetett életbe, s a „Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár”, mint nemzeti érdekű gyűjtőlevéltár 1952. január 1-én kezdte meg működését. A II. világháború alatt szétesett iratanyag új rendezési elv szerinti helyreállítása után főként egyházmegyei anyag került a Levéltárba, egyházközségektől csak a veszélyeztetett iratok.

A levéltár működését az alábbiak szabályozzák: 1995. évi LXVI. sz.törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről, valamint 27/2015. (V. 27.) EMMI rendelet a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről. Az 1995. évi LXVI. törvény a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárát is nyilvános magánlevéltár kategóriába sorolta. (1995. évi LXVI. trv. V. fejezet 30. §)

Jelenleg a levéltári anyag fondjaiban és állagaiban való eligazodást a Dr. Kormos László levéltárigazgató által szerkesztett ismertető (1980. december 31-ig elvégzett rendező munka alapján készült) és a Dr. Szabadi István jelenlegi levéltár-igazgató által szerkesztett fondok és állagok jegyzéke (2000.) segíti. Az utóbbi digitalizált formátumban napi szinten folyamatosan frissítve is rendelkezésre áll.