Az emlékirat, önéletírás, napló sajátos műfaj, valahol irodalom és történelem határán, de nagy a jelentősége az alig művelt vallásszociológia/szociográfia szempontjából is. Felbecsülhetetlen érték a nemzet önismerete, önbecsülése végett, és ugyanez igaz egy kisebb közösségre, jelen esetben a református lelkésztársadalomra is. Személyes hangú életút-leírásokat kap kézhez most az olvasó, visszaemlékezéseket, melyekből megelevenedik egyházunk egykori képe is. Ez a gyűjtemény lelkészeink emlékezetét mutatja fel, őrzi meg az utókor számára, ezzel tisztelgünk emlékük előtt.
A Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár I.8.d. jelzetű állaga tartalmazza azt a lelkipásztori személyi adattárat, mely jelen kiadványunk alapját képezi. Soós Béla, a kiváló egyháztörténész professzor 1938-45 között egyúttal az egyházkerület levéltárnoki tisztét is betöltötte. 1941-ben kezdeményezte egy olyan adattár kialakítását, amely a tiszántúli egyházkerületben élt és élő valamennyi lelkész, lelkészjellegű egyén, lelkészi családtag lehetőség szerinti pontos adatait tartalmazza. A 6712/1941. számú püspöki körlevél (Révész Imre aláírásával) elrendelte az anyakönyvekben feljegyzett adatok kigyűjtését, s mivel ezek sokszor szűkszavúak, kérte, hogy az anyaggyűjtést végző lelkész, amennyiben ezt hajlama és kedve megengedi, részletes önéletírással gazdagítsa az adattárat. Az összegyűjtött anyagot az egyházkerület levéltárának kellett megküldeni. Kárpátalja déli részének 1938-as, majd Észak-Erdély 1940-es visszacsatolása után vagyunk, az egyházkerület gyülekezeteinek száma örvendetes módon jelentősen megszaporodott, Soós Béla munkájának java részét 1942-ben beérkezett iratok rendezése, a záros határidőre be nem érkezettek újra és újra történő megkérése tette ki.
