Az 1944-es esztendő a Tiszántúli Református Egyházkerület, annak gyülekezetei és református népe számára elhozta a német majd a még kegyetlenebb orosz megszállást, a háború minden borzalmával együtt. A Tiszántúl katonailag már 1944 őszén orosz megszállás alá kerül, Debrecent október 19-én foglalták el, és itt rendezték be a megszállt magyar területek katonai és politikai központját, a december 21-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány névsorát is hetekkel korábban megküldték – Moszkvából.
[...]
[Révész Imre] püspöki körlevelében, melyet 1944. december 5-ére keltezett, kérte a gyülekezetektől, hogy mérjék fel, és záros határidőn belül tudassák vele, hogy a szeptember eleje óta bekövetkezett hadiesemények folytán az egyházközség emberáldozatokban, épületkárokban, klenódiumokban, más egyéb anyagi értékekben, levéltárában stb. mit és mennyit szenvedett. Az 542 egyházközség közül 358-tól érkezett jelentés, amelyeket most nyomtatott formában bocsátunk a kutatók és érdeklődők rendelkezésére. Az anyag forrásértéke első rangú még akkor, is, ha az orosz megszállás árnyékában született, amire több lelkész felhívta a figyelmet: „amíg az oroszok itt vannak, addig egy ilyen egyházrészi krónikát se lehet teljes őszinteséggel megírni”. Ugyanakkor szinte minden lelkész hálaadással szól a megmaradásról: „lelkünkben az Isten Krisztusban megjelent szeretetének bizonysága új erőt adott”.
[...]
Kiadványunk ennek a felmérésnek az elvégzését hivatott segíteni.
Szabadi István igazgató
